FILM/KÖNYV - Tajtékos napok

2013.05.24. 18:51

Michel Gondry, 2013 - francia. Szereplők: Romain Duris, Audrey Tautou, Gad Elmaleh, Aissa Maiga, Omar Sy, Charlotte Le Bon. Írta: Boris Vian regényéből Michel Gondry, Luc Bossi. Operatőr: Christophe Beaucarne. 125 perc. Francia bemutató: 2013. április 10. Magyar bemutató: 2013. május 23.

ecumeposter.jpgGyakran hangoztatott közhely, miszerint a filmadaptáció megöli az alapművet, de arra elég ritkán van példa, hogy konkrétan végez az íróval – márpedig Boris Vian, francia kult-szerző 1959 júniusában életműve első mozis feldolgozása, a Köpök a sírotokra vetítésén kapott halálos szívinfarktust (utolsó szavai szabad fordításban: „Dögöljek meg, ha ezek amerikaiak”). Így aztán örökre rejtély marad, hogy fő műve, a „francia irodalom legszebb szerelmes regénye” vajon melyik feldolgozásával sodorta volna legközelebb a gutaütéshez, mivel az eddigi három kísérlet egyformán problémásan, de ellenkező végletet képviselve nyúlt hozzá az 1946-ban megjelent Tajtékos napokhoz.

 A mára kötelező kamaszolvasmánnyá vált könyv épp úgy ott szerepel a „Ezt Aztán Tényleg Lehetetlen Megfilmesíteni” elnevezésű irodalmi toplistán, valahol a Finnegan’s Wake és a Meztelen ebéd között, ahogy kor- és elvtársa, Raymond Queneau Zazie a metróban-ja – és épp úgy csaptak le rá a nouvelle vague fénykorában, mint ideális fűtőanyagra a szabadság-szerelem kettős lázában égő, rebellis rendezőnemzedék kazánjába. Az alaptörténet alig pár mondatos: két ifjúkori szerelmi kapcsolat párhuzamos felívelése és tragédiája, az egyik szál a francia szívnek oly kedves „halálosan beteg szépség”-történet, a másik az (irodalmi) függőség végzetes hatását szemlélteti a párkapcsolatokra. ecume1.jpgA Tajtékos napok lényegét valójában formája adja, a szürreális képeiben megfogalmazott érzelmi lavina: ám lenyűgöző nyelvi leleményekkel tűzdelt leírásai és szabad asszociációs csapongása jóval nehezebben adja meg magát a kamerának Queneau pajkos párbeszédű eseményfolyamánál. Nem csoda, hogy Charles Belmont színész-rendező 1968-as verziója kézenfekvő döntéssel egyszerűen szakít az egész miskulanciával, formai téren a leghétköznapibb nyelvet választva, tartalmi tekintetben pedig mindent kiszórva és átírva, amit adaptálhatatlannak érzett. Így lesz a megismerkedés helyszínét jelentő sandacsacsa-buliból napfényes mezei országút a Szent Stricius árvaház tizenegy világtalan árvanövendékével vagy a vériszamos korcsolyadélutánból kézigránátokkal folytatott bizarr teniszcsata. Filmje jócskán megszelídített, de rokonszenves vállalkozás, ahol a főszerepet a szereplők közti dráma játssza, extravagáns látványötletek figyelemelterelése nélkül, igaz ötletszegényebb előadásban, de tisztán csengő hanggal. Nem úgy a 2001-es japán adaptáció, ami már a nyitányban leszögezi, hogy a Vian-regény mindössze ihletként szolgált az amúgy távol-keletiesen rádurvított melodráma számára: a japán színész-rendező, Go Riju (Elephant Song) figyelmét a regény második felét jelentő kórtörténetnek szentelte, középpontjába a címszereplővé emelt Kuroe (értsd Chloe) és a főhősfiú melankolikus románcát helyezve a virágokkal megrakott betegszoba mikrokozmoszában.

 ecume2.jpgAztán jött Michel Gondry. Míg elődei sztoriban, stílusban inkább elvettek Viantól, Gondry számára épp az adaptáció legnagyobb kihívásai jelentették a fő vonzerőt, mivel a formanyelvi tobzódások zűrzavarában egyszerűen bármi megengedett, akár a néger zenére folyatott sandacsacsában villanyoltás után. Ebben a Tajtékos napokban az a minimum, hogy blues-zenétől kigömbölyödik a hálószoba, gyógyszertári acélnyuszik bogyóznak tüdőtablettákat vagy kávéházi asztalra placcsan Jean-Sol Partre frissen kitépett szíve – Gondry büszkén vállalt célja erődemonstrálni, hogy ő bizony eleve vianabb magánál Viannál: a felképesítés során hajdani klipes gegjei elevenednek meg saját szerzői motívumaival karöltve a kavargó ötletfiesztában. Colin rémült hazarohanásakor (a regény talán legszédültebb epizódja) életre kelt óriás-árnyék lohol a hős nyomában, a lakótárs kisegér a családi otthon miniatűr másában futkorász, a templomi esküvőt szédült dodzsem-verseny előzi meg – és persze tombol a stoptrükk-animáció, akár egy Ray Harryhausen emlékest meszkalinos lázálmában. Miközben Vian abszurd képei látványvalutára váltva azonnal értéküket vesztik, akár szóvicc a fordításban, az író brutális groteszkjével a matinébájú bábjátékstíl végez (lásd a kabinos lefejezését a korcsolyával) – eképp az eredeti sajátos humora esik először áldozatul a domináns szerzőnek, édeskés iróniára cserélve a keserű szarkazmust. Az írás második felét elárasztó tengermély búbánat sem jár sokkal jobban: Gondry nem igazán alkalmas a melodrámai tombolás ábrázolására, miként ez a Makulátlan elme örök ragyogásából is kiderült, kínosan megtart pár lépés tisztes távolságot tőle, mintha féltené szerző-szmokingját a felfreccsenő könnycseppektől – ezúttal is a legváratlanabb pillanatokban zökkent ki Chloe fájdalmas halálának és borzasztó temetésének sötét hangulatából (akár egy rövidke összenevetés erejéig a gyászmenetben). Valahogy pont az vész el a regényből, ami a legfőbb motorja, a kamaszos végletesség, az elemi indulat az élet olyan rohadt igazságtalan kényszerűségei ellen, mint a felnőtté válás, munkavállalás, adófizetés, betegség és halál. Ez a Tajtékos napok a maga negyven-közeli sztárgárdájával (bezzeg a 68-as verzió hamvas arcú csapata, élen a kölyökképű Jacques Perrinnel és az egyfilmes Annie Buron törékeny tüneményével) mindössze a fiatalság folyamatosan és hangsúlyosan reflektált illúzióját adja, eljátssza a nagyérdeműnek sok évtized bölcs tapasztalatkincsének birtokában, milyen is az a híres ifjonti hév, ahogy azt Maurice-ka elképzeli.

ecume3.jpgDe ha már egyszer természetesnek vesszük, hogy egy irodalmi mű adaptációja szükségszerűen a feldolgozó saját alkotásává válik (az eredeti szerzőt pedig keressük inkább a könyvespolcokon, ahol az ő helye van), a Tajtékos napok akkor is felemás végeredményt hoz. Többnyire élből rosszat jelent, ha egy szerzőként (el)ismert sztárrendező pályája adott pontján elkezd olyan alapművek feldolgozásához nyúlni, amelyek eleve nagyon-nagyon közel állnak saját alkotói univerzumához (lásd a Nem vénnek való vidék, a Cosmopolis vagy a Charlie és a csokigyár esetét) – függetlenül a feldolgozás színvonalától, a kifáradás intő jelének tekinthető. A Tajtékos napok regénye olyan, mintha klottgatyás kora óta Gondry ábécéskönyve lenne a filmkészítővé válás iskolájában, már a Björk-videók, a Makulátlan elme vagy az Álom tudománya mögött felsejlett Vian játékos szürrealizmusának árnya. A megfilmesítés mégis olyan lett, mint Orson Welles híres, erősen önreflektív meséje a béka hátán folyót átszelő skorpióról a Bizalmas jelentésben, aki annak ellenére agyonszúrja hordozóját, hogy ezzel saját magával is végez. A gondryság ezúttal csupán színpompás illusztrációként jelenik meg, hiányzik belőle a korábbi barkácsmesék egyéni bája, amelyek épp a lecsupaszítás, az egyszerűség, a szelekció révén fejezhettek ki valami jellegzetes látásmódot – Gondry szinte pavlovi reflexből üti le sorra a szöveg eszményi magas labdáit, iszonyat fárasztó zsebenciklopédiát kreálva saját szerzői kézjegyeiből, miközben maga a történet alapvetően távol áll (vagy csak távol került) szellemétől. Így aztán az egyetlen hiteles szerzői pillanat - egyben a film talán legmeghatóbb alkotói leleménye - nem summázza az alkotást, inkább megmutatja, mi NEM lett belőle: az írógép-futószalagon összeálló Tajtékos napok regény a film végén a halott Chloé párvonalas gyermekrajzainak fázisképeivel díszített papírra nyomva jelenik meg, így a könyv átpergetésekor bűbájos firkafilm áll össze a szöveg mögött. Talán Gondry ilyennek szeretné látni filmjét, egy újabb csupaszív svédelésnek, ami együtt él, lélegzik az írott szöveggel – a valósághoz azonban közelebb állna egy olyan kiadás, amelyet bárhol szétnyitunk, egy piciny Gondry-papírmauzóleum emelkedik fel a lapról, amelynek piciny ablakaiban piciny papírgondryk falatozzák nagy tálból a betűtésztalevest.

A bejegyzés trackback címe:

https://szelesvaszon.blog.hu/api/trackback/id/tr135316454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.