Christophe Gans, 2014 – francia. Szereplők: Léa Seydoux, Vincent Cassel, André Dussollier, Eduardo Noriega. Írta: a Villeneuve és Beaumont-mese alapján Cristophe Gans. Operatőr: Christophe Beaucarne. 112 perc. Francia bemutató: 2014. február 12. Magyar bemutató: 2014. június 5.

bbposter.jpgAmennyiben a klasszikus leánykamesék varázsvilágában a Piroska-horror a szüzesség elvesztéséről szól, a békakirály megcsókolása pedig az orális szexről, a Szépség és a Szörnyeteg 18. századi francia fruskatörténetének serdülőkori traumagyökere után valahol a kényszerházasság és alfahím-férj metszetében érdemes keresgélni. Túl a hagyományos állatvőlegény-mesék ismert freudi tanulságán, miszerint a lánygyermek ödipális vágya apja iránt a jövendőbeli férfit eleinte Vadállatnak mutatja és csak a szerelem megszületése segítheti hozzá a hősnőt az egészséges, felnőtt testi-lelki kapcsolat Hercegéhez, az 1740-ben írt Villeneuve-történet néhány motívummal tovább szűkíti az alapállást. Egyfelől a Szörnyeteg olyan gazdag nemesként jelenik meg, aki egy csapásra megoldhatja az elszegényedett kereskedőcsalád anyagi problémáit a legkisebb lányért cserébe, másfelől állat-sorstársaitól eltérően komoly előtörténete, múltja van, magyarázatot nyújtva az őt sújtó átokra. Az eredeti Villeneuve-verzió szerint a szépséges ifjú herceg azért alakult szörnnyé, mert elutasította egy csúf és öreg tündér házassági kérését – büntetésből ragadózó vadállattá kellett válnia, aki nap mint nap friss prédákkal elégítheti ki éhségét, ám felszínre hozott rút ösztönénje távol tartja az igazi társtól. Családja érdekében a Szépség ebbe a lidércnyomásos (agg)legénylakásba kénytelen beköltözni, falain az eltelt évek számtalan trófeájával – Szörnyetegét nem csupán az apa iránti lányvonzalom csúfítja el szemében, de ráadásul tényleg csatakos mancsú állat, aki előtte megannyi őzsutának vette már vérét.

BB1.jpgSzemben az ancient régime fűzős-abroncsos meséivel a 20. század közepétől felszaporodó filmadaptációk Jean Cocteau francia klasszikusától Disney-alapművön át mitikus vikingverzóig már olyan korban kerültek a nagyközönség elé, amikor a szülők által elrendezett, kényszerű frigyek felettébb valószínűtlen veszélyforrásnak tűnnek a (nyugati) célközönség számára – nem véletlenül szelídítik a kisszámú modernizált olvasatok szimpla érdekházassággá (A bestia) vagy a lány védelmét szolgáló házi őrizetté (Beastly). Annál izgalmasabb azonban a másik megkülönböztető jegy kezelése – a szoknyavadász öregfiúból jóformán mindenféle mást gyúrtak az évek során, korok, nemzetek és szerzők saját szájíze szerint. Szerencsétlen Szörnyeteg volt már homoszexualitással küzdő farkasember-herceg (Edward L. Cahn: Beauty and the Beast, 1962) és a bestialitás aberrációját jelképező elmebeteg arisztokratautód (Walerian Borowczyk: A bestia, 1975); betegesen narcisztikus újgazdag seggfej (Daniel Barnz: Beastly, 2011) és megelevenedett kacatokkal teli Disney-kastélyban élő infantilis akarnok (Trousdael-Wise: A Szépség és a Szörnyeteg, 1992); a vérfertőzés madárfejű rémalakja (Juraj Herz: A szűz és a vadállat, 1978) és saját elszabadult farkával küzdő széplelkű puhapöcs (David Lister: Beauty and the Beast, 2009). Mindössze két olyan moziprodukció született, ami alapjában megőrizte a Szörnyeteg eredeti arcát – cseppet sem meglepő módon mindkét látványfieszta francia születésű, mese-kosztümös és harsányra stilizált. Jean Cocteau csodás monokróm filmkölteménye (A szép és a szörnyeteg, 1946) különös módon sem a nárcizmus, sem a homoszexualitás szerzői motívumát nem erőltetette, a leendő élettársat jelentő Jean Marais alkotói alteregója (a mesevilágot irányító művészfigura nyilvánvaló önreflexióján túl) ezúttal sajátgyártású mellékfigurával kettőzi meg a Szörnyeteget (aki a Disney-verzió Gastonjában majdan az antagonista főalakjává lép elő), külön testet adva az egocentrikus, trófeavadász alfahímnek. Szemben tusmásával, Cocteau Szépsége kezdettől szerelmes ebbe a jóképű/üresfejű ficsúrba: a hevesen udvarló Marais-figura nőfaló ösztönénje kap a későbbiekben Szörny-vonásokat, hogy a fenevad megszelídítése után konkrétan is alakot cseréljenek Diana nyilától - a hősnőnek nem csak az idős apáról kell leválnia, de ki kell űznie szépséges jövendőbelijéből a szoknyavadászat szörnyét, nyálas tündérkirályfivá változtatva a nemes vadat.

BB2.jpgChristophe Gans Szépség és Szörnyetege mindezidáig talán a leghívebb az eredeti mű szelleméhez, miközben a történetet nem csupán a Disney-verzióból (báljelenet) és Cocteau-tól (őzvadászat) eredő motívumokkal dúsítja fel, de egy másik klasszikus mesét is hozzáilleszt, ami számos verzióban ismert a kanadai maliseet indiánok Szarvas-feleség-étől a francia Madame D’Aulnoy Fehér őz-éig. Gans egyfelől kihangsúlyozza a pátriárka iránti ragaszkodás és az önállósodástól való félelem vonásait hősnőjénél (akit maga a gondos atya figyelmeztet ezek veszélyére egy úritökföld közepén) az eredeti mese „három lány-három fiú” nagycsaládjának legkisebbjévé téve, sőt a városi palotából varázslatos vidéki tanyára költözéssel is a felnőtté válás szocializációja és az elszigetelt, örök gyerekkor ellentétére reflektál (mint oly sok örökzöld mesefilm Narnia-szériától a Totoró-ig). Ugyanakkor egy párhuzamos flashback-szálat beiktatva a Szörnyeteg eredettörténetéről, precízen felrajzolja a nőfaló-férj árnyalakját is: az elátkozott herceg ezúttal konkrétan özvegyemberként válik szörnnyé, miután első feleségével szó szerint végzett csillapíthatatlan vadászvágya. Akárcsak az ugyancsak frissen újrafeldolgozott Angelique-történetben, a hősnőt kényszerházassága egy valóban veszedelmes és mágikus hatalmú, idősebb Alfahím foglyává teszi, akit kemény hatalmi harcban kell megfosztania trónjától, mielőtt magára öltheti a deflorálását jelző vérvörös ruhát (lásd a szintén kényszerházassági témát feldolgozó A lány és a farkas Piroska-átiratát). Ám üdítő kivételként Gans nem akarja mindenáron a piacvezető young adult-közönség szájízéhez szabni a klasszikus mesét, ez a vadállat nem trendi tetkókkal megjelölt úrifiú, akit mindössze meg kell győzni a társadalomtudatos gondolkodás fontosságáról és a költészet szépségéről, aztán máris lehet villogni vele a Facebookon – a beavatás a szenvedély és szexualitás fenyegető felnőttvilágába tényleg sötét utazás, ami bármikor végzetes lehet a gyengébb fél számára (lásd a film másik két párkapcsolatát, a hercegét és a haramiáét).

BB3.jpgChristophe Gans már kanadai munkásságával is jelezte, hogy nem csupán földrajzilag helyezkedik el nagyjából félúton Frankhon és Hollywood között, ezért is válhatott az ezredfordulós gall tömegfilm fenegyerekeinek egyik vezéralakjává Pitoff, Salomé és Kounen mellett. Balzac helyett japán mangát (Könnyező harcos) és kultikus számítógépes játékot (Silent Hill) választ forrásműnek, CGI-effektbőséggel megrajzolt csodafarkast szabadít a francia tájképekbe és harcművészeti akciókoreográfiákat illeszt a csavaros politikai konspirációkba (Farkasok szövetsége). A Szépség és a Szörnyeteg esetében a Farkasok szövetsége útját folytatja (amelynek következő állomása várhatóan a Fantomas lesz), a nemzeti kultúrkincs közismert fenevadjához kerekít globális piacon működőképes blockbustert, afféle Euro-Disney-filmet forgatva, ami egyrészt próbál minél több korcsoportot kielégítve családi filmként funkcionálni (lásd a cuki kutymogokat és egy kifejezetten erotikus ágyjelenetet), másrészt a fantasy-filmeknél manapság kötelező katasztrófa-finálé kedvéért óriásszörnyeket szabadít a tündérkastélyra (Burton: Alice Csodaországban). A kulturális örökség mégsem kerül kiárusításra: Gans a Farkasok szövetségében még távol-keleti és hollywoodi szabványok alapján próbált átformálni egy régi francia legendát, a Szépség és a Szörnyetegben már tökéletes hibridet kapunk, ahol a szerzői jelenlét inkább látványos külsőségek kíséretében felszínre hozza a klasszikus erényeket. Öncélú szerzői felülírás helyett a hatékony adaptáció stratégiájá működik, némiképp szinkronban a két film Vincent Cassel alakította figuráival: míg a Farkasok szövetsége félkarú, impotens nemesura amolyan péniszpótlékként eresztette a környék szüzeire sátáni farkasát világmegváltó tervei érdekében, a pokoli fenevaddá vált Szörnyeteg megváltását éppen annak köszönheti, hogy a tiszta Szépség kiszabadítja látványos mesevilágából és visszaviszi az egyszerű, vidéki hétköznapokba. A tizenéves Belle az író-rendező szemében nem igazán megnyerni kívánt célközönség az Alkonyat-dömpingben, inkább saját szerzői újjászületését reprezentálja, egyfajta tömegfilmes szemléletváltást jelölve a pályaképben, amelynek köszönhetően egy századokon át megőrződött műfaji mese romlatlanul átkerül az ősök puhafedeles köteteiből egy modern, látványos médium világába: mindkét fél – a Szépség és a Cineplex – közös üdvére.

A bejegyzés trackback címe:

https://szelesvaszon.blog.hu/api/trackback/id/tr126228638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.