FILM/KÖNYV - Paper Towns

2015.07.29. 01:13

Jake Schreier, 2015 – amerikai. Szereplők: Nat Wolff, Cara Delevingne, Austin Abrams, Halston Sage. Írta: John Green művéből Scott Neustadter és Michael H. Weber. Operatőr: David Lanzenberg. 115 perc. Amerikai bemutató: 2015. július 24. Magyar bemutató: 2015. július 30.

papertownsposter.jpgKamaszoknak szóló szerelmes regényt/filmet írni hihetetlenül nehéz feladattá vált egy olyan korban, ahol a Facebook alsó korhatárát a 13. életév jelenti: mielőtt még a hormonok igazán akcióba lendülhetnének, a közösségi háló máris kihalászta a szerelem leglényegesebb elemét az érzelmek tengeréből – a Rejtélyt. Noha a tömérdek piacilag pozícionált és célcsoport orientált young adult románc világosan mutatja, milyen óriási igény mutatkozik a műfajra, a művek számára az ambient awareness épp úgy halálos csapdát is jelent: manapság valamire való kamasz love storyban a Facebook, twitter és Tinder ugyanolyan kihívásokat állít a szerzők elé, mint a mobiltelefon a thrillerekben és horrorokban. Míg azonban a kalandzsánerek számára mindig előásható egy zug a földkerekségen, ahol „nincs térerő” k-európai motelektől nagyvárosi csatornarendszereken át kísértetjárta zsinórpadlásokig, a mai tizenévesek való-világába helyezett drámai történet a napi betevő like-ok és hashtag-ek nélkül pontosan annyira hihető és működőképes a befogadók számára, mintha a Breakfast Club tagjai tamtam dobokkal és füstjelekkel tárgyalták volna meg magánéleti problémáikat a távoli 80-as évek nulladik óráján.

papertowns-6-vogue-23mar15-pr_b.jpgMegtalálni a határsávot a „Hiteles kortárs közegábrázolás” valós igénye és a „Világ, Ahol NEM Tudom Mit Ettél Tavaly Nyáron” misztikus birodalma között manapság a műfaj Szent Grálját jeleni. Követelménye igen magasra teszi a lécet a szerzők előtt, amit jóval könnyebb megkerülni, mint átugrani – nem véletlenül zajlanak a legsikeresebb tinirománcok szinte kivétel nélkül múlt századi nosztalgiavilágokban Holdfény királyságtól a Különc srác feljegyzései-ig, vagy modern fantáziaközegben, legyen az vámpír-(vérfarkas-, varázsló-)gimi, posztapokaliptikus disztópia, netán klasszikus zenei tábor. A 21. század egyik legnépszerűbb YA-románcgyárosa, John Green eddigi életművében nem sok szerepet szánt a közösségi hálózatnak, az idén megfilmesítésre került Papírvárosok azonban éppen abban az átmeneti zónában készült, amikor a szociális média átrendezte az ifjúság társas kapcsolatait – pontosan egy évben a Facebook béta-verziójának globális hatalomátvételével. Green 2008-as regénye a Katherine a köbön „antiszociális kamaszzseni”-je és a Csillagainkban a hiba „rákos tizenévese” között a harmadik legnépszerűbb tinirománc-ikont, a „dögös lázadó fruskát” helyezi középpontba. A 2005-ös Alaska nyomában debütregény mintájára a bálványlány ezúttal sem főhős szerepben, inkább a vágy titokzatos tárgyaként jelenik meg a kisvárosi középiskolás lúzer-mesélő szemében, akinek fejlődés-története épp egyfajta anti-románccá válik a szerelmi rajongástól a kiábrándulás felé tartva. Ám Margo Roth Spiegelman álomcsaját elsősorban nem állandó kalandozásai, lenyűgöző külseje vagy renitens viselkedése teszi különlegessé az egész gimnázium szemében, hanem a nagybetűs Rejtély, ami kezdettől belengi alakját és amit egyre táplál minden egyes megnyilatkozásával titokzatos eltűnéseitől rapszodikus viselkedéséig. Green egyértelműen a fikció varázslatát jeleníti meg a Papírvárosok lányalakjában, ezúttal azonban nem a romantikus, felszabadító nézőpontból ábrázolva azt (egyfajta regényírói önreflexióként) – inkább a szemfényvesztés negatív oldalát látja benne: a titokzatos, kortársak elől elrejtett magánélet vonzerejéhez hozzáadja a publikus oldal hazugságát, pontosabban azt a félrevezető képet, amit Margo (szándékosan vagy akaratlanul, a döntés az olvasóké) felépít magáról ismerőseiben.

ptown3.jpgÍgy aztán a Papírvárosok Margójára John Green apró betűkkel egy olyan széljegyzetet körmöl, ami sok milliárdnyi FB-felhasználó profiljára is érvényes állítás: a hősnő „papírlánysága” (ezzel a szóval fejezi ki, hogy valós énje helyét kiszorította a közösségi médiaképe) és a szociális hálók like-diktatúrája igen hasonló logika mentén működik. A mű tanulsága szerint a hétköznapi élet nem a rejtélytől telik meg izgalommal (az legfeljebb fokozhatja ügyesen adagolva): ha valaki nem képes rendszeresen felmutatni vonzó, pozitív képeket magáról, a kutyát sem érdekli, mivel tölti az idejét két poszt között. A bálványlány látványos akciói (az egyéjszakás bosszúhadjárat már az előkép Alaska iskolai csínyeiben megjelent), és a maga után hagyott különleges nyomok egyfajta népszerűségi erődemonstrációk. Szökése a „papírvárosokból”, amik „papírlánnyá” tették, éppen az ezzel való szomorú szembesülés következménye – nem csupán a „helyesen leélt élet iszonyú vonzása” elől menekül önkéntes száműzetésbe, de a látszatokra épülő élet csábításától is. Green talán már 2008-ban látta, hogyan fordul a minőség a Facebookon is mennyiséggé, hogyan hígítja fel az ismerősök közösségével megosztott kiemelkedő pillanatokat a napi cicás képek, lefutott kilométerek, gyümölcskelyhek és buliszelfik monoton áradata – hogyan lesz felhasználók millióiból érdektelen profillány és posztpasi a napi, óránkénti, kétperces státuszfrissítések nyomán. Margo ezzel a jövővel szakít, szembesítve a főhőst az ilyesfajta közösségi pszeudo-élet veszélyével: az élmények öncélú megörökítése és közkinccsé tétele helyett az arctalanságot és nyomtalanságot választva.

paper-towns-trailer-screencaps-cara-delevingne-nat-wolff-9.jpgTekintve a könyv megírása és a filmverzió elkészítése között eltelt sorsfordító hét esztendőt, a Papírvárosok különösen aktuális üzenettel szolgálhatna ezen a téren – már amennyiben a filmkészítők fontosnak vagy akár relevánsnak találták volna egy ilyesféle értelmezést. Jake Schreier a Robot és Frank megható sci-fijében már látványosan bizonyította, milyen bravúrosan képes a technológia fejlődés társas kapcsolatokra gyakorolt hatását egy egyszerű szépségű műfaji metaforába kódolni. A tinirománc zsánerénél már jóval kevésbé nyilvánult meg érzékenysége a képes beszéd iránt, pedig Green még reflektál is regényében arra az (állandó) szerzői törekvésére, hogy az üzenetet színes-szalagos metaforákba csomagolva tegye az olvasók karácsonyfái alá. Schreier nem aktualizálja filmjét a 2010-es évek közösségi hálózatlázához, sőt annak reflexióitól is megszabadítja – eképp valamiféle utópiát kínál generációs célközönsége azon hányadának, akik szívesebben serdülnének fel egy olyan gutenbergpunk-világban, ahol posztitből vannak a posztok, az üzenetfalak simára meszeltek, és graffiti rajtuk minden tweet és hashtag. Ezzel szinkronban a filmsztoriban hangsúlyosabb szerepet nyer a Rejtély és a Kaland (a gyerekkori nyitányban épp az jelenti a válóokot a kis páros között, hogy a főhős nem hajlandó elkísérni Margo-t az éjjeli nyomozásra), a történet utolsó harmadát kitöltő road trip komolyabb tétet és feszült időkeretet kap (a regényben szereplő évzáró buli helyett ezúttal döntő fontosságú szalagavató bálra kell hazaérni a kis csapatnak), és ami a legfontosabb: Margo könyvbeli záróvallomása elmarad saját látszatmivoltáról, motivációját elsősorban a kalandvágy és a másfajta élet reménye jelenti. Hasonlóan az Alaska nyomában-hoz, a Papírvárosok regénye is közelebb áll az édesbús melodrámákhoz, mint a felhőtlen tini-románcokhoz – habár ezúttal egyik fél sem szenved gyógyíthatatlan betegségben, a kapcsolat jövőjét épp olyan reménytelenné teszi a lány lelkét emésztő boldogtalanság, mintha tumorok rágnák a testét. Schreier filmje nem csak a belső konfliktust hígítja fel a végkifejletben (markánsan jelezve a fiúhős pálfordulását), de a Green-regényekre jellemző szívszorító nyitott zárlatot is kipótolja egy boldog csoportképpel a barátság és bulik gyógyírját kínálva az első (viszonzatlan) szerelem kínjaira. Így aztán a film záróképe akár tökéletes buliszelfiként is szolgálhatna hősünk posztjai közt – míg szívszerelme a keményebb utat választva távozott a facebook-térképről, ő megtalálta a maga kis papírvárosát, ahol boldogan megoszt és uralkodik az idővonala végezetéig.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szelesvaszon.blog.hu/api/trackback/id/tr1007662276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.