Mark Tonderai, 2012 - amerikai. Szereplők: Jennifer Lawrence, Max Thieriot, Elisabeth Shue, Eva Link. Írta: David Loucka. Operatőr: Miroslaw Baszak. Zene: Theo Green. 100 perc. US bemutató: 2012 szeptember 21. Magyar bemutató: 2013.

hes00.jpgAz őszi Halloween-szezon idején piacra dobott horrorfilmek bő negyed százada felettébb szigorú feltételekhez szabottak, akár a karácsonytájéki családi mozik: az első számú cél ez esetben is a felhőtlen szórakoztatás, csak éppen a rémület eszköztárával. A jó halloween-mozi csak és kizárólag 16-25 év közötti közönségnek készül, tele van kiadós ijesztgetéssel és szolidan gyomorforgató erőszakkal, fontos szerepet kapnak benne a vígjátéki elemek és csupasz keblek, valamint minden körülmények között kerülik a lélektani mélységeket. Ezúttal azonban hiába az olasz rape-revenge filmeket idéző hatásvadász cím, az Éhezők viadala és a Vedd a lelkem tinifilmjeiből átemelt sztárpáros, és a film utolsó harminc percéből összevagdalt fordított trailer – a marketingfogások felszíne alatt a House at the End of  the Street mindenben a halloween-horrorok precíz antitézise, a nézői elvárások arcul csapása és a korszellem megtagadása, ám ettől még távolról sem pocsék film.

hes01.jpgRehabilitálódni próbáló édesanya gimnazista lányával pazar új otthonba költözik az erdőszélen, ami gyanúsan alacsony bérleti díját a kertszomszédságban álló legeslegutolsó háznak köszönheti, ahol nemrég egy kamaszlány lemészárolta szüleit, majd nyoma veszett a vadonban - azóta csak a sérült lelkű fivér motoszkál éjjelente a hálószobákban. Aki ebből a kurta szüzséből inkább négyszereplős Bergman-drámára ismer, egyáltalán nem jár messze az igazságtól. Három különböző műfaj verseng fej fej mellett a történetben: az egyes pályán a manapság divatos alagsori kínzós horror (lásd trailer), a kettes pályán a csavaros pszicho-thriller (lásd rendező), a hármason pedig a borzalmakat fájdalmas traumák kifejtésére használó lélektani dráma (lásd forgatókönyvíró). Bár a félórás finálé során a két hatásműfaj párharcára szűkül a küzdelem (melyben hol a feszültség, hol a rettegés javára billen a mérleg), az erkölcsi győzelem mindenképp azé a David Loucka-é, aki az Álmok otthona után ismét kihozott egy koreai típusú borongós-szívfájdalmas végkicsengést a rémsztoriból, amelyben a néző a final girl-lel együtt megtört szívvel mond búcsút a szörnyetegnek – ahelyett, hogy még egy utolsót belerúgna mondjuk elszenesedett tetemébe.

hes02.jpgA brit származású Mark Tonderai szerencsére megértő partner volt ebben a mélabús zsánerkísérletben: 2008-as debütfilmje, az angol Hush a Mostow-féle A félelem országútján és az ausztrál Vágóhíd négy keréken keréknyomain haladó országúti hajsza-thriller volt, ám a számos csavar és remek suspense-jelenet mellett jócskán helyet kapott benne a szerelmi dráma is. Az arctalan, kamionos gonosztevő nem csupán a folytonos fenyegetés forrását jelenti a hősök kalandjai során, de a szakítás szakadékszélén álló fiatal pár magánéleti félelmeit is megjeleníti: míg a lány egyre szűkebb börtönnek érzi a párkapcsolatot (a rém fiatal nőket tart fogva embertelen körülmények közt, ketrecekben), addig a fiú egy idősebb, domináns rivális nyomulásától félti kedvesét (akivel számos megalázó kudarc után végül jelképesen végezhet az emberrabló alakjában). A House at the End of the Street hasonló pszichológiai olvasatot kínál a hőshármasnak, családi konfliktusokkal mélyítve a szokásos slasher-alaphelyzetet. Az exribanc anya finomlelkű lánya ártatlanságát félti a rejtélyes szomszédságtól; a kamaszlány saját lázadó indulatainak rémképével szembesül a bujkáló szülőgyilkosban; a halk szavú, magányos fiatalember pedig (spoiler:) gyötrő bűntudatát táplálja, gondozza napi 24 órában a féltve őrzött kishúg személyében.

hes03.jpgEnnyi frusztráció, fájdalom és elfojtás egy Csehov-darabot is szépen elműködtetne valami csendes, cseresznyéskerti fináléig, de a Tonderai-Loucka páros annyira nem vállalkozó szellemű, hogy lemondjon az erőszakban bővelkedő, duplacsavarral ellátott végkifejletről. Az elmúlt tíz év erős pszichothriller-felhozatalának ismeretében a film egyik fronton sem kimondottan revelatív erejű, a rutinosabb horrornézőnek csupán választania kell a történet derekán a kényszerképzetes Iszonyat-modell, a hasadt tudatú Psycho-minta vagy az aberrált Lepkegyűjtő-séma közül, majd a felpergetett fináléban szorítania a helyes találatért. Legjobbat azonban mégis azzal tesz a filmélménynek, ha folyamatosan szem előtt tartja a mind vérmocskosabb hősgárda személyes kínjait, mert így a szomorkás befejezés meglepheti egy kisebb rengéserejű katarzissal. Elvégre ritka vendég manapság a mozikban az ilyesféle rémfilm, amiben végig egyetlen betű választja el a bensőségest a belsőségestől - de az ott van a helyén rendesen.

A bejegyzés trackback címe:

https://szelesvaszon.blog.hu/api/trackback/id/tr184876006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása