PREMIER - The Imitation Game

2014.12.31. 20:32

Morten Tyldum, 2014 – amerikai. Szereplők: Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Matthew Goode, Charles Dance. Írta: Graham Moore. Operatőr: Oscar Faura. 114 perc. UK bemutató: 2014. november 14. Magyar bemutató: 2015. január 29.

the-imitation-game.jpgÖsszeesküvéselmélet-gyártók számára igen csábító kísértés lehet valamiféle meleg művész-mafiát gyanítani amögött, hogy a homoszexuális hírességekről szóló játékfilmekben gyakorlatilag egyeduralkodónak számítanak a különféle írók (a rekorder Oscar Wilde-tól Mishimán át Truman Capote-ig), koszorús költők (Üvöltés, Mielőtt leszáll az éj, Teljes napfogyatkozás), kiváló festők (Caravaggio-tól Ördögi szerelemig) és kiemelkedő filmesek (Gods and Monsters, Pasolini). Mintha csak a zsenialitás és az azonos nemhez való vonzalom csupán akkor alkotna izgalmas/tanulságos konstellációt, ha a filmkészítők összeköthetik a társadalmi kívülállást a szépség megteremtése iránti vággyal és megszállott önkifejezéssel, egyfajta kétirányú ok-okozati kapcsolatot teremtve: "azért alkotok páratlant, mert nem szerethetek szabadon, és azért leszek halhatatlan, mert a teremtményem visszatükrözi peremlétem". Így aztán nem is csoda, hogy a kivételes elmék ellenkező pólusát, a világ racionális törvényeit és működési elveit feltáró tudósokat különösen mostohán kezeli a meleg-életrajz alműfaja: még politikushoz (Hoover) és sorozatgyilkoshoz (Dahmer) is szívesebben nyúlnak a filmkészítők, mint hozzájuk – a hollywood-i nagyjátékfilm százéves történetében pedig idén először jutott odáig, hogy ünnepelt Alan Turing biográfiájában Isten és Néző előtt összekösse a világ titkainak megfejtését a homoszexuális vágyak önkifejezésével.

imitationgameboys.jpgNyilvánvalóan komoly statisztikai oka is van annak, hogy meleg-filmben ritkább a tudós, mint a divattervező vagy szonett-költő, elvégre a mai napig nagyjából egyről sem hallott közülük a nagyvilág, okozza ezt genetikai vagy társadalmi szelekció: legyen bármilyen jelentős pályafutásuk és hatásuk, kevesebben ismerik a közgazdaságtant megreformáló John Maynard Keynest vagy az „amerikai Freud-nak” tartott Harry Stack Sullivant, mint ahányan meg tudnának nevezni legalább egy szovjet balett-művészt. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy két homokos Francis Bacon közül arról forog előbb mozgókép-krónika, aki két szeretkezés között botrányos témájú és különleges vizualitású festményekbe önti érzéseit, nem pedig arról, aki új, empirikus alapokra helyezi a tudományokat: a krétaporos, laborokban mohásodó tudósoknak eleve történelmi horderejű teljesítmény kell ahhoz, hogy akár csak a nyitóhétvégére moziba csábítsák a közönséget. Nos mindaddig, amíg nem születik bestseller biográfia az atombomba fizikusai között megbúvó melegekről, a matematikus Alan Turing elsősége vitathatatlan ezen a téren: bár kutyát sem érdekli, hogy a digitális számítógép atyjaként többet köszönhet neki minden IPad-jére tapadt Facebook-felhasználó, mint Zuckerbergnek és Jobs-nak együttvéve, arra már a sarki pék is felkapja a fejét, hogy eggyel több londoni olimpia elmaradt volna, ha Turing vezetésével nem sikerül 1941-ben feltörni a nácik híres Enigma-kódját, hivatalos becslések szerint 2-4 évvel megrövidítve ezzel a 2. világháborút. Morten Tyldum Kódjátszmája azonban nem éri be milliós nagyságrendű emberélet megmentésével: ha már egyszer Hollywood elszánta magát arra, hogy Tudóst helyezzen a jól bevált Meleg Művész-mesék fókuszába, a kiszemelt alany nem maradhat egyszerűen „megfejtő” - az alkotógéniuszokhoz felnőve „teremtőként” kell megjelennie a vásznon, méghozzá saját forrongó vágyai által hajtott önkifejező teremtőként, akár egy Dorian Gray-regény, Szent Sebestyén-festmény vagy mozi-Frankenstein szülőatyja.

imitation-praycry.jpgAz idei The Imitation Game nem az első filmkísérlet Turing életének feldolgozására, de míg a múlt századi BBC-tévédráma (Breaking the Code) a tudós homoszexuális tragédiájára helyezi a hangsúlyt az első kamaszkori fiúszerelemtől az 1952-as letartóztatásig és kényszergyógykezelésig, a Robert Harris jócskán fikciósított kémthrilleréből készült Enigma pedig a Bletchley Park-i hírszerzőközpontban töltött rövidke kódfejtő időszakra koncentrál (a homoszexualitást teljességgel felcserélve egy kétszínű femme fatale-lal folytatott tilalmas liezonra), addig a friss hollywoodi nagyeposz közös nevezőre hozza a tudományos karriert és magánéleti pokoljárást, átvéve a BBC-dráma három idősíkon zajló szerkezetét (1929/1941/1952) és a 2011-es dokumentumfilm (Codebreaker) narratív keretét, a pszichológus-dívány helyett rendőrségi kihallgató szobával. Mint ez az utóbbi módosításból is kiderül, a meleg tudós kirekesztettsége és áldozati szerepköre erős nyomatékot kap a melodrámai hatásokkal operáló filmben, miközben a thriller-fogások (vérszomjas katonai felettessel és beépült orosz kémmel) vérbeli „menekülő férfi”-karakterré torzítják a főhőst –  ahogyan a zsenikkel kapcsolatos szokásos álomgyári klisék is eluralkodnak a valóságon (egyrészt a magányosan alkotó szellemóriás jobbára hazug mítoszának jegyében elbagatellizálva brit munkatársak szerepét plusz a lengyel matematikus elődök kifelejtésével maradéktalanul a főhősnek tulajdonítva a kódfejtő-gép találmányát; másrészt felerősítve a különc-jegyeket, helyenként szinte már a paródiahatárig). Ebben a nagyszabású, eseménydús életrajzi alkotásban Turing minden vonását műfaji modellekhez igazítják, egyszerre működik excentrikus tudóskalandorként és szenvedő művészként, attól függően, hogy épp melodráma vagy thriller pörög éppen fergeteges sebességgel. Az eszmei mondanivalót mégis egy harmadik, lappangó zsáner hordozza magában, amelynek hőse a sci-fi horrorok ismerős „mad doctor” karaktere, aki már nem elégszik meg forradalmi tudományos találmány vagy lenyűgöző műalkotás létrehozásával, egyenesen Életet kíván teremteni, Istennel rivalizálva.

imitaionpolice.jpgA The Imitation Game ezen a ponton kapcsolja össze bravúrosan a meleg művészkarakter gyötrő, lefojtott önkifejezési törekvését és a tudományos lángelme paradigmaváltó munkásságát – egyenlőségjelet helyezve a mesterséges intelligencia és a homoszexuális utódnemzés manapság egyre kevésbé irracionális motívumai közé. Maga Turing már 1950-es értekezésében (Computing Machinery and Intelligence) jelezte a nagyközönség felé, hogy az AI iránti érdeklődése részben homoszexualitásából fakad: a manapság Turing-tesztként ismert gondolatkísérlet első publikált verziója ugyanis egy jelentős ponton eltér a később elterjedt változattól, midőn a Bíró feladata még nem az, hogy a kérdéseire adott válaszok alapján eldöntse két résztvevő közül, melyik ember és melyik gép – az emberi intelligenciával való egyenrangúság akkor bizonyított, ha a Bíró legalább annyiszor tartja női válaszadónak a nőt imitáló valódi férfit, mint a nőt imitáló gépet. Ez a – népszerű partijáték alapján – „Imitation Game” nevet viselő kísérlet tehát nem egyszerűen az emberi gondolkodás, de konkrétan a női gondolkodás utánzására épül, alapja egy olyan gender-alapú szerepjáték, amely nem kevesebbet üzen, mint azt, hogy ha a társadalom emberként tekint egy embert játszó gépre, a gép ember – és ha nőnek tekint egy nőként viselkedő férfit, a férfi nő (függetlenül a biológiai hovatartozástól). Tyldum filmje keresve sem találhatott volna tökéletesebb filmcímet alapgondolatához (amire természetesen a magyar forgalmazó ügyet sem vetett), és épp ezért kereszteli a filmbéli matematikus első digitális számítógépét ifjúkori szerelméről Christopher-re: Turing sorsdrámája tulajdonképpen a James Whale-féle 1931-es Frankenstein-film kibernetikai változatává válik, amelynek hajdani (homoszexuális) rendezője Mary Shelley megszállott tudósából saját fiúszeretőt világra maszturbáló apát kreált („A saját kezemmel csináltam!”). Míg a meleg művész egyfajta Pygmalionként újabb és újabb festményben, filmben, regényben próbálja vágyálmaiból életre kelteni hercegét, addig a meleg tudós számára a legnyilvánvalóbb lehetőség a gépember összerakása, amelybe akár át is mentheti húsvér modellje szellemét – valahogy úgy, ahogy manapság Hollywood rendezői CGI-avatárokra váltják eleven színészeiket.

imitationmachine.jpgAndrew Hodgins 1983-as életrajzában (amely a film alapjául is szolgált) pár oldal erejéig kitér egy 1939-es vitára Turing és Wittgenstein között, amelynek lényege, hogy a német filozófus szerint a matematika nem felismeri a világ igazságait, inkább megteremti őket – azaz egyfajta művész a tudósok között. A filmművészet  kétségtelenül (a szintén meleg tudós ÉS filmfőhős) Wittgenstein pártján áll, Tyldum filmje is szívesebben ábrázolja brit matematikusát inkább feltalálóként, mint felfedezőként: hiába képes Enigma-kódfejtőgépével szilárd hidat építeni tudományos elméletéből, ez a viszontagságos eseményeken keresztül ábrázolt folyamat nem szellemi teljesítményként, a világ szépségei mélyén megbúvó matematikai igazságok felismeréseként jelenik meg (ellentétben a két brit filmmel, amelyek többek között külön jelenetet szentelnek Turing kevésbé ismert, ám ugyancsak forradalmi morfogenetikai munkásságának Fibonacci-fenyőtoboztól a tehenek mintázatáig) – inkább a vágyálmok beteljesüléseként, amelynek eredményeképpen a halott fiúkedves ma már minden háztartásban ott él, és nem csupán pizzát rendel vagy cicás videókkal szórakoztat, de sok egyéb mellett arra is módot ad, hogy a másik nem bőrébe bújva teremtsünk kapcsolatokat. Alan Turing hajdani „utánzó-játéka” mára naponta ezerszer hoz pozitív teszteredményt a női chatterbot-okkal társalgó pornóoldal-felhasználók jóvoltából, sőt az internet csodaországában konkrét bizonyítékot is adott már a hajdani elképzelésre (a kísérleti alanyok több mint fele nem tudta megkülönböztetni ALICE-t az Alice-ektől), miközben a biológiai nem gyakorlatilag jelentőségét vesztette a virtuális terekben. A The Imitation Game meleg tudósa ennek a szép új világnak első prófétájaként jelenik meg, legyen szó címadásról, Frankenstein-párhuzamokról vagy akár a sztárválasztásról (Benedict „Johnlock” Cumberbatch-tól az androgün Keira Knightley-ig) – talán egy napon Darwinról vagy Einsteinről is kiderül, hogy a saját neméhez vonzódott és megkapják végre az Álomgyártól a nekik kijáró főhajtást.

A bejegyzés trackback címe:

https://szelesvaszon.blog.hu/api/trackback/id/tr487026153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása